2013. november 24., vasárnap

Határok

Őszinte leszek. Nem gondoltam, hogy ilyen hamar el fog jönni az idő, amikor nem arról írok, hogy milyen szép, jó és pozitív hatásai vannak az életmódomnak. Itt elsősorban a felállított diétát és az edzéseket értem.

Tehetném most azt, hogy bebújok a jó meleg ágyikómba, magamra húzom a takarót, befordulok a falnak és megpróbálom elfelejteni, ami az elmúlt órákban történt.
De hiszem, hogy pont ezért van a blog. Nem akarok elbújni, ki szeretném adni magamból azokat az érzéseket, amik bennem voltak és vannak is.


Mindig ott a fény az alagút végén, kérdés meglátjuk -e és elindulunk -e az irányába?



Igaz, nem írtam még az edzéseimről, de tudni kell, hogy heti 3-szor járok egy pár fős csoportba, ahol erősödünk. Ez egy nagyon butított megfogalmazása annak, hogy mit is csinálunk minden alkalommal, de talán ezzel lehet leglényegebbre törően kifejezni.

Szeptember vége felé voltam először Zsoltiéknál, de azóta is imádok minden edzést.
Hogy miért? Mert minden alkalommal valami felszabadul bennem, amikor a nagy súlyokkal "játszok".

Mondhatjuk úgy is, hogy ma is felszabadult valami. :)

Már az első pár alkalom után mondta Edző bá', hogy ez más lesz, mint az eddigi edzéseim. Addig futkároztam 70 perceket futópadon, guggoltam 10-20 kg-kkal, fekvenyomtam kb. 10kg-val.
Nem igazán értettem, miben lenne másabb, fáradjak el rendesen azt kész. :) Emlékszem, külön kértem, hogy hajtson ám meg rendesen. :) Ő csak mosolygott.
Azt is mondta, hogy itt nagyon fontos, hogy agyban ott legyünk, és nem lehet heti 7 maxos, ilyen fajta edzést végezni, mert idegileg kimerülünk, nem bírjuk. Néztem rá furán, hogy idegileg? Hm???? Az idegrendszeremet miben befolyásolja, hogy súlyokat mozgatok meg?

Ma megértettem mire is gondolhatott.

Nem izzadtam le a közel 2 órás edzés végére, viszont úgy éreztem porrá lettem. Minden egyes porcikám széthullt. Valahol a lelkem is.
Bután hangzik így leírva, viszont amikor 70kg-ot húztam fel 3* 3 szériában, akkor valami történt.

November 9-én még 1 db felhúzást tudtam végezni, a 72,5 -t már megmozdítani se bírtam.


2 hét telt el, és nem szeretnék hülyeséget írni, de talán ez volt 4. felhúzó napom azóta.

Most pedig nem egyet kellett, hanem 3*3 -t.

Az jár a fejemben azóta is, hogy mi történt? Miért éreztem úgy, mindjárt sírva fakadok?

Azt hiszem mentálisan és talán fizikailag is átléptem az eddigi határaimat. Nem csak a határvonalon táncolgattam, hanem a mai edzésemen végérvényesen átléptem őket.

Miután megtörtem, még a fájó jobb karommal 12,5kg-s súlyzókkal fekvenyomtam földön illetve zöld gumiszalaggal húzódzkodtam. Persze mást is csináltam, de ennél a két gyakorlatnál szintén mentálisan történt valami.

Mivel egy ideje érzékeny a jobb könyököm és a vállam is, így pihentetve vannak, amennyire lehet. Ennek örömére, és hogy ha már lúd legyen kövér, az eddigi 5 ismétléses húzódzkodásaimat feltornáztam 7-re.
Mondanám, hogy sima liba volt, de nem teljesen.
Amikor az ember végez egy gyakorlatot és egy gyenge testrésze bemondja az unalmast, az nagyon mélyen tud érinteni engem.
A vállam és a könyököm is egyes gyakorlatoknál közbeszól, hogy te héj, ne hidd, hogy nem vagyunk itt, gondolj csak ránk. Fájjon az a mozdulat.


Agyban nehéz valamikor helyretenni azonnal.

Nagyon akarok dolgokat. Például húzódzkodni saját súllyal, kötél nélkül.
Zsolti azt mondta, ehhez kb. 10 zöldszalagos ismétlés kell. Azóta is ez van előttem. Már csak 5 hiányzik, már csak 3...

És, hogy miért csinálom?

Mert megtaláltam azt, amiben úgy érzem ki tudok teljesedni, segítségével lelkileg és fizikálisan is erősebb tudok lenni, ha pedig a tükör szembejön velem, akkor csak mosolyogva azt fogom gondolni, hm, de jó csajszi van velem szemben.

Na ezért kell darabokra törni, mert tudom, hogy legközelebbi edzésen újjászületek.










Napi boldogság:) - Szösszenet

Mai napomhoz 2 iszonyú boldog pillanat kapcsolódik eddig, és még nincs vége a napnak:)

1.
Amikor következő hétre főzöl mondjuk mustáros csirkemelles rizottót, fél nyersen (akkor még persze nem tudod) kezded szét osztani 4 részre. Nézed a dobozok tartalmát és igen kevésnek tűnnek. Elszomorodsz egy pillanatra, hogy ok-ok diéta,de na, esti szénhidrát töltés is már ilyen kevés? Amikor a műanyag dobozokba teszed a kajcsit, feltűnik, hogy olyan fura hangon érintkezik a rizs a dobozzal. Koppan. Hmmm, pár perc után leesik, hogy jaa, ez még nyers, barna rizsről beszélünk. :P
Na akkor vissza a sűtőre, főzzük még. Maaaajd mikor kész van és ismételt adagokra osztásnál a korábbi félig teli dobozok immáron teli lesznek. Hmmm az pillanat, amikor megduplázódik ugyanannyi kalóriával rendelkező étel, az valami felbecsülhetetlen. :)


Első porciókra osztásnál körülbelül ennyinek éreztem mennyiségre  a kajcsimat.

2. Délután 5-kor még csak az "ebéded" eszed, és tudatosul benned, hogy még egy étkezés vissza van, ami ráadásul a CH (szénhidrát) töltő. Huuuu, itt ülök a gép előtt, délelőtt 10 körül reggeliztem, azóta takarítottam- hihi, végre tisztaság van - , mostam, főztem. :) Most éheztem meg, így megmelegítettem a karfiolos husimat és tömöm a búrám hatalmas mosollyal az arcomon. :)


2013. november 22., péntek

Mit is együnk, ha "szépek" akarunk lenni? 1.

Azon gondolkozom mi mindent történt velem az elmúlt kb 1 évben máig bezárólag, míg rá nem találtam arra a fajta étkezésre, ami közel áll hozzám, hiszek benne, egészségesnek gondolom, és segíti az edzéseimet is.

Mindig megmosolyogtat, miként is indult ez az egész. :)

A munkahelyem közelében van egy testépítő táplálékkiegészőket árusító bolt. Nagyon szemeztem vele egy ideje, és egyik nap bementem érdeklődni. Akkor még csak néha lejártam TRX-k edzésekre egy fitneszterembe. Nem volt az igazi, nem változtam szinte semmit.

Szóval benéztem, és Zsófi mivel mindig kíváncsi így a pult mögött álló Úriemberrel elbeszélgettem majd 2 órát. :) Ő világosított fel, hogy édeskevés, amit csinálok, ha valóban fogyni szeretnék, és nem csak álmodozom róla.
Lényegében ő "búgta" először a fülembe azokat a szavakat, amelyek azóta minden napjaim részeivé váltak:
Fehérje, Zsír, Szénhidrát, energia, kalória, zsírégetés stb., stb.



Nagyon szerettem volna változni, de 22-23 évig tömtem magamba az egészségtelen kajákat, legkevésbé se figyeltem rá, hogy mit eszek. Mindig az a gondolat volt bennem, hogy az a zacskó chips nem árt. Az nem sok:) A mekis kaja belefér éjfélkor, buli előtt, úgyis letáncolom.
Aham:)

Gondolhatjátok.

Szóval drasztikusan nem tudtam elhagyni minden rosszat, de elkezdtem figyelni rá, hogy fehérjét egyek edzés után, reggelizzek, vacsit lefekvés előtt 2 órával.  Chips, gyors kaják elfelejtve.

Aztán összehozott a Sors egy nagyon jó emberrel, egy gyerekes anyukával.

Heti 5-ször találkoztunk fitneszteremben, reggel 4-5 körül és edzettünk 7-ig. Kemény időszak volt. Kardió 70 perc, súlyzós edzés, majd ismét kardió.

Megindult a fogyás. :)
Lassan ,de mintha kisebb lettem volna. Oké-oké, de ez sem volt elég, így belőttük a kajákat.
Megtanultam, hogy mindennek az alapja a kalória!


Ha nap végén kalória deficitben vagy, fogysz, ha többet eszel, mint amit szervezeted eléget, raktározol.
Akkor kezdjünk számolni. :) Csak a kalóriát számoltam, makro tápanyagokat megbontva nem.

Tudni kell, hogy lelkileg nagyon megerősített a reggeli kelés, hogy több órás edzések voltak, rendszer jött az életembe.
Imádtam. Imádtam és imádok most is szenvedni. Ahogy érzem, hogy izmok összerándulnak, dolgoznak. Hmmm. Boldogság volt minden perc, amit a teremben töltöttem.

Sajnos a bioritmusom felborult, nem normális "reggel" 2-3 körül kelni és úgy végig dolgozni a napot.
Kicsit kifeküdtem lelkileg pár hónap múlva. A fogyás is megállt.


Végül az utolsó előtti nagy fordulat a táplálkozásban tavasz környékén- nyár elején jött az életembe egy Blogger csajszi segítségével. Sok-sok jelentkező közül kiválasztott, segített belőni az étkezésemet, edzéseimet és úgy gondoltuk, együtt elérjük az elképzelt testalkatot.

Iszonyúan vártam, iszonyúan akartam és talán ez volt a gond.
1-2 hónapig tartott, napi 5 étkezés, fix időpontban, grammra kiszámolt makroanyagokkal és grammra lemért kajákkal. Az edzésem is változott.
1600 kalória körül volt belőve a napi bevitelem. Első 1-2 hét álom volt. :) Fogytam, mentek le a kg- k. A kezdeti 56 kg- ről lementem 52,X valamennyire.

De valami nem stimmelt. Ahogy étkeztem , utána bekattantam és 1 óra múlva már ismét ettem volna. Egész nap csak a kajára tudtam gondolni. Rossz volt, de úgy hittem, csak hozzá kell szokni. :)

Végül, valahogy egy facebookos hirdetésben ráleltem a paleora. Elkezdtem utánaolvasni, és azt éreztem, hogy ez jó lesz, próbáljam ki.
Sajnos a közös munka a Hölggyel így megszakadt, mert ő nem hitt abban, hogy a zsír nem az ellenségünk.

Augusztus 1-e óta étkezem paleo elvek szerint.

MENNYORSZÁG!!!


Paleoval együtt úgy döntöttem nem számolok semmit, érzésre megyek. Kell a pihenő, nem tudnám folytatni azt a fajta étkezéseket.

Vééégül szeptember 20-án találkoztam egy Edzővel, akivel másfél hete megbeszéltünk egy diétát, ami segíteni fog elérni a céljaimat. Szálkás lenni, erős lenni, szép lenni. :D

Nem nagy dolog, minden ember képes rá.:)

Folyt. köv.

2013. november 21., csütörtök

Kezdetek


Voltál már úgy, hogy nem  érzed jól magadat a bőrödben? Hogy reggelente keresed azokat a ruhákat, amelyek takarnak? A pesti élet téged is lustává tett?
Ha belegondolsz régebben, egész életedben lételemed volt a mozgás? Most mégis ülsz a gép előtt és bólogatsz ;)


Esetemben a feltett kérdések mindegyikére igen a válasz, de lassan 1 éve léptem.
Nem szépek a kövérek, nem akarok az lenni. Bárki bármit mondhat, mindenkinek van véleménye, de az enyém az, hogy az emberek 90% a lusta, túl súlyos puffogó lény. Én nem vagyok az.
Az elmúlt időben lefogytam. Elértem a célom,ruhaméretekkel vékonyabb lettem, de ez nem elég.
Nyár végén eljutottam egy mérföldkőhöz, ahol eldönthettem, örülök az elérteknek vagy megyek tovább. Döntöttem,


Célom, hogy minden nap a tegnapi határaimat pár miliméterrel átlépjem és egyre erősödve, mosolyogva aludjak el.




És hogy mikor is kezdődik?
Már elkezdődött . ;)

- 100%-os odafigyelés étkezésben
- 120%-os edzések egy szakmailag nagyon jó edzővel (és társasággal)

De, hogy ez a két pont mit is jelent, az a következő bejegyzésben részletesen kivesézésre kerül.